A felszerelt ugrásoktól való ugrás szerepel az északi kombinált síprogramban, és önálló sportként is működik. Norvégiát a síugrás szülőhelyének tekintik, ahol hasonló versenyeket már 1840-ben rendeztek.
Eleinte a síelők a hegyoldalak természetes párkányairól, később a speciálisan emelt építményekről ugrottak. A repülés hosszát nem mérték, fontos volt az ugrás magassága. A tartomány hivatalos regisztrációja 1868-ban kezdődött. 1945 óta az ugrásokat a repülés helyessége, a dinamikus egyensúly, a repülés közbeni testkontroll, a leszállási technika és a szórakozás alapján is megítélik.
Az 1924-es első téli olimpia programjában 70 méteres ugródeszkáról, 1964 óta pedig 70 és 90 méteres ugródeszkáról ugrottak. 1992 óta egyéni fellépéseket tartanak a 90 és 120 méter magas ugródeszkákon, a csapat előadásokat - csak 120 méteren.
Az ugrásokat öt bíró bírálja el 20 pontos rendszer alapján. Ebben az esetben a legjobb és legrosszabb jegyeket elvetik, három átlagot számolnak. Különös figyelmet fordítanak a leszállási technikára, mert a bukás vagy a föld megérintése a kezével minden bíró eltávolít 10 pontot. Hivatalos síugró versenyeken csak férfiak vehetnek részt.
A síugrás technikája az idők során megváltozott. A norvég ugrók gyakorolták az ejtőernyős ugrásmódot, amellyel 1954-ig gyakorlatilag változatlan győztesek voltak a világbajnokságon és a téli olimpiai játékokon.
Aztán a bajnokságot a finnek vitték el, akik átálltak az úgynevezett aerodinamikai stílusra. Az ugrás során a síelők elkezdték szorosan szorítani a kezüket a testhez, és szinte párhuzamosan feküdtek a sílécekkel. Ezenkívül a finn ugrók úgy gondolták, hogy gyengítik a rugót, amely a sílécekhez vonzza a csizmát, ezáltal növelve az emelést. 1964 óta nemcsak a finnek és a norvégok kaptak érmet, hanem a Német Demokratikus Köztársaság, Németország, a Szovjetunió, Ausztria, Lengyelország és Svédország ugrói is.
1989-ben Jan Boklev svéd sportoló forradalmat hajtott végre a síugrás technikájában. Lökés után széttárta a síléc ujjait, ami jelentősen megnövelte a repülési kört. Eleinte a bíróknak nem tetszett az új stílus, és Boklevnek alacsony pontszámokat adtak a technika szempontjából. De az ugrástávolság szempontjából egyszerűen nem volt egyenrangú, és a jövőben az egész világ átállt a V alakú technikára.
Az új ugrási stílus a hosszabbított ugrások új profilját eredményezte. A sportolók elszakadva tőlük, elkapják a levegő áramlását, és vitorlázóként szárnyalnak. Ez lehetővé tette a repülés biztonságának növelését.
